Mit jelent a párok életében a babatervezés? Egyértelmű, a kapcsolatuk kiteljesedésének időszaka. A várt kisgyermek érkezese hatalmas boldogság a leendő szülők számára. Főleg akkor, ha a fogantatás, a várandósság és a születés is problémamentes.
Ugyanakkor vannak, akik számára a teherbeesés, a termékenység témakör vegyes érzelmeket válthat ki.
Számos pár életét nehezíti meg az az időszak, amikor a hónapok, évek óta tartó folyamatos próbálkozások sikertelennek bizonyulnak. Vizsgálatok, tesztek, a sorozatosan megélt kudarc, a laboreredménytől való félelem könnyen megnehezítheti a jövőbeli anyuka és apuka kapcsolatát is. Minden aspektusból, testileg, lelkileg, és anyagilag is megterhelő folyamat ez. Sokszor hallhattuk olyan párokról, akik nem tudnak megbirkózni a babatervezés során átélt negatív tapasztalatok okozta nyomással. Előfordul, hogy ez a kapcsolatuk végét jelenteti, feladják, és külön utakon folytatják az életüket. Mások kitartóak és a hullámvölgyek ellenére is igyekeznek a lehető legtöbbet megtenni, hogy mielőbb gyermekük születhessen.
Az elmaradt vagy késői gyermekáldás hátterében számos probléma állhat. Vizsgáljuk meg, milyen szempontokat szükséges figyelembe venni, hogy a babaprojekt sikeres lehessen.
A legfontosabb, hogy ne essünk kétségbe, ha nem járunk azonnal sikerrel. A szakemberek szerint az első 12 hónapban nincs ok aggodalomra! Ha viszont több mint egy év próbálkozás után sem sikerül teherbe esni, akkor érdemes felkeresni egy orvost. Olyat, akiben a pár mindkét tagja megbízik. Megannyi ok gátolhatja a sikeres babatervezést, de az egyik legfontosabb talán, hogy a szervi problémákat kizárják. Fontos, hogy a nőgyógyász különböző rutinvizsgálatok elvégzése után pontos képet kapjon a leendő szülők egészségügyi állapotáról. Ezért mindenképp érdemes az orvossal konzultálni a babatervezés előtt és alatt.

1. Mi akadályozhatja a babatervezést, ha nincs szervi probléma ?
Az egyik leggyakoribb gátló tényező a stressz! Kutatások még nem támasztották alá a feszült, és stresszes élet, valamint a fogamzási problémák összefüggését. Viszont el sem hinnénk, hogy mennyit jelent, ha a leendő szülői pár kiegyensúlyozott és nyugodt. A stressz negatívan hat a hormonrendszer működésére. A nők eseteben a peteérés szabálytalanná válhat, a férfiaknál pedig a sperma minőségére és mennyiségére gyakorol negatív hatást. Mivel a stresszt alapvetően nehéz kizárni, érdemes stresszoldó technikákat használni. Például:
- Rendszeres mozgás pl: jóga (a sport egyszerű módja lehet a feszültség levezetésének)
- A felmerülő problémák kezelése (barátok, esetleg pszichológus, kineziológus szakemberek bevonásával)
- Önfejlesztő könyvek olvasása, hanganyagok hallgatása. Sokan el sem tudják képzelni, ezek a pozitív megerősítések milyen hatással tudnak lenni az ember lelkére, általános közérzetére.
- Gyógynövények, gyógyteák fogyasztása. Nem csak a léleknek tesz jót egy csésze forró gyógytea, de fontos szerepe lehet nőknél a méhfal megerősítése, férfiaknál a spermiumszám növelésében is.
A stressz fogamzásra való hatásairól bővebben itt olvashatsz: A stressz hatása a fogamzásra
2. Fontos a tiszta és egészséges szervezet!

Dohányzás kizárása: A dohányzás jelentős mértékben csökkenti a teherbeesés esélyeit. A nők esetében mindenképp érdemes minimum három hónappal a babatervezés előtt végleg elhagyni a cigarettát, ugyanis egy petének ennyi időre van szüksége, hogy éretté váljon az ovulációhoz. Azonban nem csak a nők termékenységére (és egész szervezetére ) van hatással, hanem a férfiaknál is jelentősen csökkenti a spermiumok minőségét és számát.
Alkoholfogyasztás mérséklése: Bizonyított tény, hogy a fogantatást erősen megnehezíti, ha a lendülő szülők egyike, vagy mindkettőjük alkoholt fogyaszt a babatervezés ideje alatt. Például, a férfiaknál az ondósejtek mozgását az alkohol jelentősen lelassíthatja. Az ondósejtek kb. 70 nap alatt érnek meg, ezért ez időszak alatt mindenképp érdemes kerülni az akolfogyasztást.
Egészséges ételek fogyasztása: Növelheti a teherbeesés valószínűségét, ha a pár mindkét tagja kiemelt figyelmet fordít a minőségi étkezésekre, hiszen egészség megőrzésében fontos szerepe van a táplálkozásnak.
3. A szervezet megfelelő támogatása
Problémát okozhat továbbá az is , ha nem viszünk be elegendő és megfelelő minőségű vitaminokat a szervezetünkbe. Ezért is ajánlott a babatervezés előtt álló pároknak vitaminokat, ásványi anyagokat és antioxidánsokat tartalmazó készítményeket fogyasztani, ezzel pótolva mindazt, amit az ételekkel esetlegesen nem tudnak a szervezetbe juttatni. Ezek az étrend-kiegészítők felerősítik a szervezetet és támogatják a biológiai folyamatokat.
4. A jövőbeli apukák is figyeljenek az egészségükre!
A fent felsorolt problémafaktorok következményében kutatások támasztják alá, hogy a férfiak nemzőképessége rohamosan romlik. Egy hatodára csökkent átlagosan egy milliliter spermium száma a férfiaknál 30-40 év alatt, ami jelentős visszaesésnek minősül.
Különösen a fiatal férfiak gondolhatják azt, hogy ők sebezhetetlenek. Ideális esetben ez így van, de azt fontos tudni, hogy az általános egészségi állapot kiemelkedően nagy hatással van a nemzőképességre. Nekik is ajánlott követni az egészséges életmód általános szabályait. Kiegyensúlyozott táplálkozás, több mozgás, elegendő alvás, kevesebb stressz, és a megfelelő vitaminbevitel. Ezek ugyanis javíthatják a spermiumok minőségét , így elősegítik a sikeres babatervezést.

5.Milyen típusú készítmények segíthetnek a sikeres babatervezésben?
Különböző étrend-kiegészítők állnak rendelkezésre a piacon, nagy számban. A nem szervi eredetű meddőségi probléma esetén azonban a legtöbb vitamin amelyet babatervezéshez ajánlanak csak és kizárólag a leendő anyukákra fókuszál. A édesanya egészsége természetesen nagyon fontos a fogantatás sikerességéhez, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a leendő apukák egészségét sem.
A remek hír az, hogy a Ferti étrend-kiegészítő nők és férfiak számára is elérhető! Ez azt jelenti, hogy a leendő anyuka és apuka is kiemelkedő támogatást kaphat a sikeres babatervezéshez. A Ferti egy szakmai gondossággal, gyógyszerészek hosszas kutatómunkáját követően kifejlesztett készítmény. Az egyes hatóanyagokra vonatkozóan hatályos kutatási eredményekre alapozva született meg.
A fejlesztők tudták, hogy a nők és férfiak szervezetének igényszintje eltérő, a vitaminok hasznosulása szintén nemeknél más és más. Vagyis amíg a férfiaknak a babatervezés időszakában a leginkább szükséges figyelni önmagukra, úgy a nők egész eddigi életvitele, és a fogantatás időszaka is hatalmas jelentőségű a teherbeesés tekintetében. Ennek következtében a nőknek, és a férfiaknak eltérő vitaminokkal szükséges támogatni szervezetüket.
Ezért jött létre a Ferti nőknek, és a Ferti férfiaknak vitaminkomplexum páros, amelyek kiváló lehetőséget nyújtanak termékenység kiemelkedő támogatására. A készítmény három fontos tényezőre fókuszál:
- a normál hormonháztartás fenntartására
- az egészséges szexuális funkció megtartására, elősegítésére
- libidó növelésére.
Cukormentes, laktózmentes, gluténmentes, adalékanyag-mentes, így tökéletesen illik az egészséges életmódot követők, illetve a diétázók étrendjébe. Kizárólag prémium minőségű, természetes összetevőinek köszönhetően, valamint extra magas hatóanyag-tartalmával segíti a babatervezés sikerességét.